
Ismét terítékre került a téli időszámítás, megszűnhet az óraátállítás
Már be is nyújtották a javaslatot a parlamentnek.

Kocsis Máté: Az országot meg kell óvni Gyurcsány Ferenctől
A Fidesz frakcióvezetője a HírTV Napi aktuális című műsorában volt vendég.

Az olajcégek megértették Orbán Viktor figyelmeztetését
A miniszterelnök tegnapi beszédében felvetette a benzinárstop újbóli bevezetésének lehetőségét. Az Ásványolaj Szövetség...

A reformátusok növelték híveik arányát a válaszadók között a tavalyi népszámlálásadatai szerint
A nem válaszolók ugyanúgy lehetnek vallásosak, mint nem vallásosak, az adatok értékelésekor ezért a válaszadókon belüli...

Az MKPK örömét fejezte ki, hogy a vallásosságukat kinyilvánítók kétharmada a katolikus egyházhoz tartozónak mondta magát
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) örömét fejezte ki, hogy a népszámláláson a vallásosságukat kinyilvánítók k...

Kiderült, hogy nő a 30 év alattiak körében a gyermekesek aránya
Emellett folyamatosan öregszik a társadalom.

A jövő évi bértárgyalás alapjairól egyeztettek a MÁV-Volán-csoportnál
Több pontban is megállapodtak.

Pillanatok alatt alakítja át a nagyvárosokat a migráció
2010 óta drasztikusan megnövekedett a külföldiek aránya az osztrák fővárosban. Bécs példája jól mutatja, hogy történelmi...

Ultramodern takarmányüzemet adtak át Dabason
Nagy István szerint ez a magyar agrárium újjászületése.

A jövő évi bértárgyalás alapjairól egyeztettek a MÁV-Volán-csoportnál
A MÁV-Volán-csoport munkáltatói és munkavállalói oldal képviselői a keddi csoportszintű érdekegyeztető tanács ülésén lef...

Meddőségi központot adtak át a Debreceni Egyetemen
A modern műszerekkel felszerelt létesítményt százmillió forintos beruházással egy felújított villában alakították ki.

Őrizetbe vettek egy török férfit, aki a határkerítésen átmászva fegyverrel fenyegette a rendőröket
Őrizetbe vettek egy fiatalkorú török férfit, aki Mórahalom térségében, a határkerítésen átmászva fegyverrel fenyegette a...

Andor László: Ukrajnában hadiállapot van, ilyenkor nem élnek a demokratikus játékszabályok
Hogyan változtatta meg a háború Európa viszonyát Ukrajnához? Mit kell mindenképpen átértékelnünk? A Kibeszélőben egy tan...

Holttestet találtak Újpesten, a polgármesteri hivatal mögött
Egyelőre nem tudják, miben halt meg.

Biciklisáv van, más közlekedési felfestések viszont hiányosak
Karácsony Gergely akár öko zebráknak is nevezhetné a láthatatlan zebrákat, hiszen, ha nem használnak festéket, azzal óvj...

Steiner Attila: A kormányzat stratégiai programokkal igyekszik támogatni az elektromobilitás terjedését
"Szeretnénk az utókorunk számára egy élhető világot hagyni" - ezt hangsúlyozta az energetikáért és klímapolitikáért fele...

Ön is beleszólhat, hogy melyik legyen a 2024-es Év lepkéje
Az MME 2022-ben indította az Év lepkéje akciót.

Józsefváros polgármestere betiltaná a szeszesital-árusítást a nemzeti dohányboltokban
A kerületi képviselőtestület kezdeményezte az Országgyűlésnél a jogszabály-módosítást.

Pataky Attila oldalán kapták lencsevégre Orbán Viktort
Csúnya beszólást kaptak a közös fotóra az árnyékkormány egyik miniszterétől.

Hazánk területének egyharmada természetközeli állapotban maradt fent
Ez Európa többi országához viszonyítva kiemelkedő arány.

Ukrajnából jöttem, mesterségem címere
Néhány napja bejárta a világsajtót a hír, hogy Justin Trudeau és Volodimir Zelenszkij együtt vastapsolta a náci rezsim é...

Sorozatlövő fegyverekkel lőttek rá a rendőrökre a déli határnál
Rálőttek egy szerb-magyar közös járőrcsoportra a határ vajdasági oldaláról Mórahalom közelében; senki sem sérült meg - k...

Nem divatból étkeznek mentesen a magyarok
Egyre többen fordulnak orvoshoz, ha ételérzékenységre gyanakszanak.

Majdnem halálra verte az őt visszautasító nőt egy férfi, ítélet született
A sértett kiabálását egy közelben lakó észlelte, aki a nő segítségére sietett és földre teperte a vádlottat.

Videón Novák Katalin találkozója Elon Muskkal
A köztársasági elnök meghívta Muskot Budapestre.

Hú, ezt elb*sztam - a Momentum-elnök őszinte megnyilvánulása
A Momentumról az őszi ülésszak első napján derült ki, hogy a kulturális színvonal továbbra sem számít nekik, még a parla...

Gór Csaba: Ez a demokráciánk legsúlyosabb kampányfinanszírozási botránya
Karácsony Gergelyék nem mondanak igazat a félmilliárdos mikroadományaikkal kapcsolatban - ezt bizonyította be a Ripost.

Rendőrökre lőttek rá Mórahalom közelében
A rendőrök egy a közvetlen közelükben becsapódó lövedék hangját is jelentették parancsnokaiknak.

Brutálisan megvert egy nőt egy férfi Nyíregyházán, mert a nő visszautasította
Egy kapupánttal többször fejbe verte, az áldozat a szerencsének köszönheti az életét.

Megdöbbentő dologról vallott Puzsér Róbert
A 11 éves nagykanizsai diák megveréséről beszélgettek egy műsorban.